A februári szám letölthető:
Mi újság kerület? 2010/2
(pdf, 0,8 MB)


Promontor TV

Lendvai Ildikó megfutamodott

küldés nyomtatás

Még nem hivatalos az MSZP jelöltlistája, de annyi már biztos, hogy Lendvai nem vállalja a megmérettetést Németh Zoltánnal, a Fidesz jelöltjével szemben.

Meg nem erősített értesülések szerint az MSZP közvélemény-kutatást végzett a kerületben, és az eredmények szerint Lendvai még az MSZP-nél is népszerűtlenebb. Ezt látszik igazolni a Medián közvélemény-kutató 2009 decemberében végzett felmérése is. Eszerint, míg országosan a választani tudók 23 százaléka választaná az MSZP-t, Lendvai népszerűsége csak 18 százalékos.

A Népszabadság 2010. január 5-én megjelent cikke szerint az MSZP elveszettnek tekinti Budafok-Tétényt, nem számol itt a választási győzelem lehetőségével. Ezért nagyon is érhető, hogy a pártelnököt, az egyik legismertebb személyiségüket nem akarják itt „elvéreztetni”. A feladatra Szincsák Józsefet, kerületünk 72 éves, jobb sorsra érdemes díszpolgárát szemelték ki. Lendvai az ATV televízióban leadott interjújában bebizonyította, a helyére beálló nevét sem tudja pontosan, sőt, településünk nevével sincs tisztában. „Szimcsák” Józsefről és „Budafok-Nagytétényről” beszélt.

2010. január 14.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Hirdetés (x)

Fitoland

Gastromed
© Copyright 2008–2009 | Kapcsolat | Impresszum |